Legyél te is a saját településed sportriportere! Egyszerűbb mint gondolnád!Nézzük
Tűzszekerek a Galaxisból

Tűzszekerek a Galaxisból


Az általam a (nagyobb) gyerekeknek is táborokban is bemutatott film
számomra alapmű.


A „Tűzszekerek” című film 2 főszereplője más közegből, más úton ér fel a
csúcsra, olimpiai bajnok lesz. Hasonló érzés fogott ma el délután,
amikor a Galaxis AK két „ gyermeke” Letanóczki Dalma (Fabriczius József
Általános Iskola, Veresegyház) és Cserey Bálint (Waldorf Iskola,
Gödöllő) megérdemelten megnyerte az összevont korcsoportjukban az
országos döntőt, mind a 7 mérkőzés megnyerése után. Dalma a 2005-2008,
Bálint a 2001-2004- es korosztályban.




Nem volt könnyű, mert Dalmának - amellett, hogy idén a verseny nyitottá
vált, azaz nemcsak igazolás nélküliek indulhattak - az esélyesség terhét
is magával kellett vinne minden egyes mérkőzésére, a tavalyi 3.
helyezése után, mert nyerni jött vissza.


Bálint harmadik éve harcolt, hogy eljusson az országos döntőbe. Idén
volt a legnehezebb dolga a megyei döntőn, de pont most sikerült, úgy,
hogy ma meg sem állt a végső győzelemig itt a nagydöntőn sem igen
kiélezett mérkőzések után.


Minőségi helyszínen, 16 Donic szuper versenyasztalon, jó körülmények
között - szinte telt házas közönség előtt - adott helyt újra az
budapesti Elektromos csarnok a 3 nap alatt kb. 200 általános és
középiskolás diáknak. Jó szervezés, lebonyolítás és bírói munka mellett.


A csapatversenyen megyénkénti bevonulás, fogadalomtétel, Himnusz
meghallgatása is részese volt a szombati csapatversenyeknek. Minden
versenyszámban az ország 19 megyéje és Budapest küldött 1-1 versenyzőt.
Itt meg kell említenem, hogy szombaton a pár hónapja játszó Sándor Petra
és - a Dalma helyére villámként 2 hete beugrott - Erős Bianka
(Fabriczius József Általános iskola, Veresegyház) szépen helytállt,
csoportjukban a továbbjutók mind bejutottak a legjobb 4-be. Jövőre övék
a lehetőség újra. (Gratulálunk a Pest megyét képviselő erdőkertesi
fiúknak is az országos döntőbe jutáshoz.)


Felejthetetlen lesz ez a mai február 14-i nap a 3,5 féléve működő
Galaxis AK számára.


Ezúton szeretném megköszönni elsősorban Dalmának és Bálintnak,
Gabinak,
Bálint szüleinek: Zolinak, Juditnak. Köszönjük szépen a segítségét,
támogatását Polgármester úrnak, a Veresegyházi önkormányzatnak, Baranyó
Csabának, a Fabriczius József Általános Iskolának, Csomborné Halmai
Ágnes igazgató helyettesnek, Nagymáthé Enikő osztályfőnöknek, minden ott
dolgozónak, a triatlon-atlétikásoknak, mindazon helyi és a környéki
általános iskolák vezetőinek, dolgozóinak ahol asztalitenisz
foglalkozást tarthattunk, minden a gyermekekkel napi szinten játszó
felnőtt és gyermek Galaxis AK tagjainknak - külön kiemelve Horváth
Kálmán mai napi Bálintnak nyújtott és más alkalmakkori
játékostársi-edzői munkáját, Lindner Ádámnak, Tokaji Sanyi bácsinak,
Bárány Zsoltnak, Daru Zsoltnak a mostani ill. előző évekbeli plusszokat,
a helyi-környéki írott és elektronikus médiumoknak (Veresi Krónika, A
Kistérség, Veresi Piactér, Erdőkertesi Napló, www.cserny.hu, Mozdulj
Veresegyház, www.helyi-sport.hu) a megjelenhetést, a Mikrohungária Sport
Kft.-nek (az induláskori segítségért 2012-ben), a Butterfly Mo.-nak,
amatőr versenyeink névnélküli és publikus támogatóinak, a Deliagosz
családnak a mai szurkolást, mindenkinek, aki híreink után osztozik
örömünkben személyesen vagy az interneten megosztva, hozzászólva,
like-olva. Természetesen mindenkinek, akiket most elfelejtettem
felsorolni nagy-nagy örömünkben!

üdv:
István











Kommentek

Hírkereső

Hír beküldő
Sportág
Helység

Viccek

Bemegy a kocsmába egy ember a kutyájával. - Bekapcsolhatnám a televíziót? Az enyém ugyanis elromlott, a kutyám meg nagy rajongója a magyar fociválogatottnak, és sosem hagy ki egy meccset sem. A

Bővebben

1. Hatalmasak ezek a belga játékosok, betöltik az egész képernyőt. (Knézy) 2. Elszállt Andersson lába, most hozzák vissza a stadionba. (Knézy) 3. Az angolok szokás szerint meglepően agresszívan

Bővebben