Legyél te is a saját településed sportriportere! Egyszerűbb mint gondolnád!Nézzük

Második futam Spanyolország

 

 

Kezdjük egy jó hírrel, ami a csapatunkat illeti. Hosszú egyezkedés után, sikerült egy új és nagyon gyors pilótát leigazolni csapatunknak Liktor Balázs személyében.

Balázs a tavalyi évben, az előkelő tizenharmadik helyet szerezte meg az abszolút értékelésben az év végi elszámolásban.

Ebben az évben két aszfaltos versenyt rendeznek a bajnokságban. Ez volt az első, amit  nagy lelkesedéssel vártunk, mert ez az ország az, ami Gál Krisztián és Egervári Gabi kedvenc versenye. Erről az országról tudni kell ,hogy  gyors és ritmusos pályákból lett kialakítva, ami nem engedi pihenni a pilótát, mert folyamatos koncentrációt  igényel a nagy tempónál történő irányváltások miatt. Még a nehézsége  ezeknek a szakaszoknak, hogy nem bocsátja meg az apró hibákat sem, egyik oldalon sziklafal, ami azonnal defektet okoz, A másikon pedig szalagkorlát vagy  szakadék, amik miatt azonnal totálkáros lesz az autó ami a verseny végét jelenti.  Ami sajnos minket is utolért Krisztián személyében egy minimális hiba történt az ötödik szakaszon, ami a verseny végét jelentette számára. Többször sikerült harmadik időt autózni a 401 versenyző közül,  amik remek rész eredmények voltak. De így sincs okunk panaszra, mert mindenki célba ért és sok pontot gyűjtöttünk egyéni és csapat szinten is. Hoztunk egy videót az egyik szakaszról amin Juhász Ferenc teljesíti  a szakaszt , nem kis tempóban.

Gratulálunk mindenkinek.

 

Liktor Balázs 11. hely

Egervári Gábor 12.hely

Bagyánszki Máté 14. hely

Juhász Ferenc 17. hely

Szekeres Gábor 23. hely

A verseny  végig nagyon szoros volt ,PL  Balázs és Gabi között csak 2.5 s volt a különbség  119km versenyen aminek az átlagsebessége 122k/h körül volt.

 A verseny  eredménye

1. Kasza Kristóf

2. Fónagy Kristóf

3.Molnár Alex

A csapat bajnokságban jó helyen állunk a 114 csapat közül az előkelő harmadik helyen a második futam után

1. TMC Rallysport 954 pont

2.BORITSATOK VISSZA !! Rally Team 935 pont

3. helyi-sport.hu Racing Team 834 pont

4. Car-Go! Virtual Rallye Team 648 pont

Loading video...

Kommentek

Hírkereső

Hír beküldő
Sportág
Helység

Viccek

Bemegy a kocsmába egy ember a kutyájával. - Bekapcsolhatnám a televíziót? Az enyém ugyanis elromlott, a kutyám meg nagy rajongója a magyar fociválogatottnak, és sosem hagy ki egy meccset sem. A

Bővebben

1. Hatalmasak ezek a belga játékosok, betöltik az egész képernyőt. (Knézy) 2. Elszállt Andersson lába, most hozzák vissza a stadionba. (Knézy) 3. Az angolok szokás szerint meglepően agresszívan

Bővebben